A biedermeier sajátos polgári stílus, a bútorok fejlődési történeti folyamatában az utolsó stílusirányzat, amely le is zárja az eredeti stílusok sorát. Fénykorát a 19. század első felében élte, az 1810-es évektől az 1840-es évekig tartott.
Bizonyos hasonlóságot mutat az empire-ral, de hiányzik belőle annak merevsége, pompája , gazdagsága.A biedermeier az első igazi hangulatos, kényelmes polgári stílus amely híven tükrözi a századforduló utáni polgárság gazdasági, és kulturális viszonyait.

E kor bútoraiban a fő hangsúly a kifogástalan asztalosmunkán, valamint a kifinomult érzékkel összeválogatott faanyagok esztétikai összhangján van. A kor asztalos munkáját a kézzel vágott (2-4mm vastag) furnérok gyakorlott használata jellemzi.

A bútorok szépségét a faanyagok természetessége és a kézi politúrozással elért selymes fénye adja.

A leggyakrabban használt anyagok a cseresznye, a körte, jávor, topoja, kőris, dió. Az egyedi mintázatú habos-kőrist mint különleges magyar anyagot „Ungarische Esche” névvel a bútortörténeti művek külön megemlítik.

A bútorok ismertető jegyei:

Az ülőbútorokat az íves támaszok, támlák, az asztalokat a hajlított, esztergályozott lábformák jellemzik. A szekrényfélék, komódok rendkívül egyszerűek, simák, dísztelenek, ez még jobban kiemeli a felhasznált faanyagok szépségét, természetességét.
A kor bútorainak legjellemzőbb tulajdonságai: a tartósság, a szilárdság, a kényelem és a használhatóság.

A biedermeier stílus Európában majdnem mindenütt kifejlődött, de sajátos jellege Németországban és Ausztriában bontakozott ki. Magyarországon a Steindl műhelyben készültek bútorok, melyek a biedermeier irányzat figyelemreméltó darabjai.

A stílus legjellemzőbb bútortípusai: a komódok, különböző rendeltetésű asztalok (pl.: varró, kártya, étkezőasztal), vitrinek, szekrények, kanapék, székek.